Vallás És Tudás

A Mecóra hetiszakaszban azt olvassuk, hogy a mecóra még a házfalakat is megfertőzheti. (részletekért lásd itt).

Azt gondolom múlt Csütörtökön történt, amikor tanultam a Rásit, hogy rádöbbentem arra, hogy nem csak a Kvantum fizikai "intelligens szemlélő" elve érvényesül, de azon túllépve, az intelligens szemlélő nem lehet akárki.

Miről is van szó? A Tóra leírja, hogy amikor a fertőzés megtörténik, azt azonosítják, el kell hívni egy kohént, és csak és kizárólag a kohén az, aki a házat mecórával fertőzöttnek nyilváníthatja. Megemlítődik, hogy így mielőtt a ház tisztátalanná válik, mód van a ház kiürítésére és íly módon a veszteségek és kellemetlenségek csökkentésére.

Ez így önmagában szép, de mi köze a Kvantum Fizikához??? Hát ez az.

Valójában a Tóra mit mondd? Nézzük a folyamatot.

1. A ház népe észrevesz valamifajta elváltozást a ház falán. Nyilvánvalóan sejtik, hogy mi történik, különben itt megállna a folyamat
2. Elhívnak egy szakértőt. Miért nem mindjárt kohént? Mert akkor a kohén a házat tisztátalanná kell nyilvánítsa, és minden elveszne. És miért egy szakértőt? Itt lép be az intelligens megfigyelő: valójában, a szakértő tudja pontosan, mi az amit lát, de az ő megfigyelése még nem okozza a valószínűségi hullámok összeomlását. Itt van a kvantum fizikával a konfliktus.
3. A kohén eljön, és amikor látja hogy miről van szó, a házat tisztátalannak nyilvánítja, és ezzel a lehetségest valóságossá teszi.

Ne felejtsük el, hogy mindezenközben a ház 'fizikai' állapota semmiben sem változott meg, csak a tudatos megítélés az ami a változást okozza.

Egy két mejegyzés ehhez. Még akkor is, ha a szakértő a legjobb a szakmájában, még sosem tévedett, sőt tegyük fel, hogy tudjuk, hogy sohasem fog tévedni nem nyílváníthatja a házat tisztátalannak (azaz nem tudja a valószínűségi hullámok összeomlását okozni), pedig hogy új mondjuk, az "intelligens" szemlélő intelligenciája megkérdőjelezhetetlen.

A kohén, mégha gyermek is, és nem szakértő, ha nincs is másik, hatásos a ház tisztátalannak nyilvánításában és ezzel a valószínűségi hullámokat a valóságra redukálja.

Csak arra tudtam gondolni, hogy talán, és ez segítene a Big Boom teória kvantum fizikával kapcsolatos problámáján is (mégis, ki volt az intelligens megfigyelő -- ha nem Isten), nem elég hogy intelligens megfigyelő legyen, de isteni kiválasztott is legyen.

Most persze sokan gondolhatják, hogy megőrültem, ami valószínűleg igaz is :), de nincs sok köze ehhez a kis gondolatsorhoz.

A Tudomány válságban van.

Legalábbis ez a tézise William A. Wilson olvasásra méltó cikkének, aki számos bizonyítékot hoz arra, hogy egy csomó publikált kutatás téves. De még csak nem is ez a legrosszabb.

A meglévő tudományos kutatási paradigma támogatói általában önelégülten állapítják meg, hogy míg egyes közzétett következtetések biztosan tévesek, a tudományos módszer "önjavító mechanizmus", amely biztosítja, hogy végül az igazság győzni fog. Mindannyiunk számára okozva csalódást, Wilson meggyőzően érvelve mutatja be, hogy ez az önjavító mechanizmus nem működik.

Először is, a tudományban "replikációs válság" van. Ez különösen igaz a kísérleti pszichológia területén, ahol túl sok tekintélyes pszichológiai tanulmányt egyszerűen nem lehet megbízhatóan reprodukálni. De ez a jelenség nem csak a pszichológiára igaz. 2011-ben, a Bayer gyógyszeripari cég 67 igen jelentős, rangos folyóiratokban megjelent gyógyszer kutatási eredményről kiadott tanulmányában elemezte azokat és megállapította, hogy háromnegyede közülük egyszerűen téves. Egy másik, hasonló elemzés a rák kutatásról megállapította, hogy a preklinikai rákkutatásnak csak 11 százalékát lehet reprodukálni. Még a fizika, a legobjektívebbnek és legmegbízhatóbbnak tartott tudomány az összes tudományok közül - is érintett. Wilson rámutat, hogy "az elmúlt évek két legjelentősebb, legünnepeltebb fizikai eredménye - a kozmikus infláció és a gravitációs hullámok felfedezésének bejelentése a BICEP2 kísérlet kapcsán az Antarktiszon, és a superluminal neutrínók feltételezett felfedezése a svájci-olasz határon - mára már visszavont tévedes sokkal kevesebb felhajtás mellett, mint amikor bejelntették őket."

Mi magyarázza ezt? Bizonyos esetekben, az emberi hiba.

A kutatói világ nagy része düh és gúny kitöréssel reagált, amikor kiderült, hogy Ken Rogoff és Carmen Reinhardt közgazdászok nagyban népszerűsített megállapítását, amely összekapcsolta a magasabb államadósságot az alacsonyabb gazdasági növekedéssel, egy egyszerű Excel hiba "alapozta" meg. Steven Levitt, akit Freakonomics tett híressé, karrierjét nagyrészt arra a publikációjára építette amely azt állítja, hogy az abortusz vezetett 20 évvel későbbi alacsonyabb bűnözési statisztikákhoz , mert az abortált csecsemők aránytalanul nagy számban váltak volna bűnözőkké. Két gazdaság kutató fáradságos munkával üjra modellezte Levitt statisztikai elemzését - és egy alapvető számtani hibát talált.

Aztán létezik egyenesen csalás is.

Egy 2011-ben végzett felmérésben, amelyben 2000 kutatási pszichológus vett részt, több mint a fele elismerte, hogy szelektíven jelentették csak azokat a kísérleteket, amelyek az általuk kívánt eredményt hozták. A felmérés azt is megállapította , hogy a kutatás pszichológusok mintegy 10 százaléka vett részt egyszerű adat hamisításban, és több mint fele tanusított "kevésbé pimasz, de még mindig a csalárd magatartást, például azt jelentették, hogy egy eredmény statisztikailag szignifikáns volt, amikor nem volt, vagy két különböző adatelemzési technika közül azt választották, amely a kívánt eredmény elérésében kedvezőbbnek bizonyult."

Aztán ott van minden, ami az emberi hiba és egyszerű csalás közé esik: jobban kinéző számokra kerekíteni, nem ellenőrzni az eredményeket, ha az jött ki, ami tetszik, és így tovább.

Mégis, nem a független ellenőrzés és a szakértői értékelés lenne a mechanizmus, ami elválasztja a búzát pelyvától?

Nos, talán nem. Tulajdonképpen jó okunk van feltételezni, hogy pontosan ellenkezője történik.

A szakértői értékelési folyamat nem működik. A tudomány legtöbb megfigyelője sokat szórakozott az úgynevezett "Sokal-ügy" kapcsán, ahol egy Alan Sokal nevű fizikus adott be egy halandzsa cikket egy elvont társadalmi tudományos folyóiratnak, amely elfogadta azt. Kevésbé ismert az igen tekintélyes British Medical Journal hasonló átverése, amelyhez egy nyolc nagy hibát tartalmazó tanulmányt nyújtottak be. A tanulmányt átnéző 221 tudós közül egyetlen egy sem találta meg az összes hibát, és csak a bírálók 30 százaléka javasolta, hogy a tanulmányt vissza kell utasítani. Megdöbbentő módon azok a bírálók, akiket figyelmeztettek, hogy egy kutatás részesei, és a tanulmánnyal lehetnek problémák, nem találtak több hibát, mint azok, akiket nem figyelmeztettek.

Ez komoly probléma. A már említett preklinikai rák tanulmányban, a szerzők megjegyzik, hogy "néhány nem reprodukálható preklinikai tanulmány egész kutatási területeket nyitott meg, több száz másodlagos publikáció fejtegette az eredeti megállapításokat tovább úgy, hogy megpróbálták volna ellenőrizni, igazolni vagy megcáfolni eredeti állítás alapjait."

Ezek a jelenségek a tudomány szociológiájához vezetnek. Ismerős mondás, hogy "a tudomány fejlődése az ellenzők temetésével egy ütemben halad" (Planck nyomán).

A legnagyobb tudományos úttörők szabadúszók és különcök voltak. Legértékesebb tudományos munkát átalában fiatalok végzik el. Az idősebb kutatók inkább kötődnek, mind érzelmileg és a karrier és a presztízs szempontjából is, az uralkodó paradigmához, bár a tudomány szelleme az uralkodó paradigmák kihívása volna.

Miért van hát a tudományos folyamat úgy van kialakítva, hogy a régi és a tekintélyes érvényesül jobban? Az állami támogató szervek és a szakértői értékelő társulatok elkerülhetetlenül a legelismertebb és legbefolyásosabb (értsd: a legbehatároltabb) szakemberekkel bírnak a területen. A szolgálati előrehaladási folyamat biztosítja, hogy annak érdekében, hogy elősegítsék a karrierüket, a legfiatalabb a tudósok egy adott tanszakon, vagy kutatási területen, meghunyászkodni kényszerülnek az uralkodó elméletek előtt, vagy jelentős szakmai kockázatot vállalnak. A szakértői értékelési folyamat nem annyira a hibás kutatási eredmények publikációjának megakadályozására, mint az eretnek nézeteinek hatékony elhallgattatására jó.

Mindez arra utal, hogy a jelenlegi rendszer nem csak hibásan működik, de valójában diszfunkcionál, és nagy reformra szorul rá. Nagyon jó okkal feltételezhető, hogy sok tudományos kutatás amit ma tesznek közzé, hamis; nincs jó módja annak, hogy elválasszuk a búzát a pelyvától, és ami a legfontosabb, hogy az út a rendszer műkődésénél fogja biztosítja, hogy a jövőben is ez marad a helyzet.

Ahogy Wilson írja:

Még akkor is, ha az önkorrekció működik, és az elméletek szigorúan azon életciklusban mozognak ahol a kevésbé pontos eredményektől a pontosabbig jutunk, hogyan fejlődünk, ha a szüntelen, többnyire hamis eredmények özönlik el nagyobb ütemben a kutatási területeket? Túl nagy tempóban a tudomány öregedő, meszesedő, aláásott igazság-kereső mechanizmusainak? Ennek eredménye lehet az, hogy a növekvő számú valós elméletek teljesen eltűnnek az alaptalan elméletek egyre nagyobb sűrűjében, oly módon, hogy a valódi tudományos eredmények aránya zsugorodik, még úgy is, hogy abszolút számuk folyamatosan emelkedik. Borges Bábel Könyvtáráben szerepelt minden igaz könyv, amit valaha is írhattak, de ez mind hiábavaló volt, mert ez is tartalmazott minden hamis könyvet, és mind az igaz és a hamis elveszett az szűnt értelmetlenslg tengerében.

Ez természetesen egy óriási probléma, olyan amit egy cikkben nem lehet megoldani. Az első lépés azonban a probléma felismerése.

A tudományos kutatás, ami igazából a szabadúszók világa, a karrieristák világa lett. Itt az idő, hogy a karrier előrehaladásának módját a feje tetejélre fordítsuk. Ahelyett, hogy megvárnánk, míg valaki túl jut termékeny kutatói tevékenységének legjaván, hogy akadémiai szabadságot és elismerést biztosítsunk számára, töröljük el a Doktori fokozatot, és támogassuk a legjobb huszonéveseket, biztosítsunk nekik a költségvetést és a szabadságot karrierjük első öt-tíz évére. Ezt követően, kevés kivétellel, motiváljuk őket kutatás helyett oktatási, vagy más „ártalmatlan” pályára.

Csak így menthetjük meg a Nagybetűs Tudományt.